A Károlyi Gáspár Teológiai és Missziói Intézet lapja V. évfolyam, 23. szám, 2002. június

A humanizmus történelmi gyökerei a XIV., XV. és XVI. századokra, a reformáció és a reneszánsz korára vezethetők vissza. A mozgalom mindenképpen áttörésnek számított a „sötét középkor” után. Ismét előtérbe kerültek az egzakt tudományok, az antik kultúra, a tudományos felfedezések stb. A humanizmus továbbá lerázott néhány buta babonát, felkarolta a tudományt és a művészeteket, hangsúlyozta az oktatás fontosságát és átértékelt néhány hosszú életű, de tarthatatlan egyházi dogmát. A görög klasszicitás ismét terítékre került; az irodalomban és a művészetekben is újból az antik mintákat kezdték követni. Kultúrtörténészek szokták mondani, hogy ebben az időben „az ember ismét felfedezte önmagát és a világot”. A humanisták ezért az önálló gondolkodást szorgalmazták, a különféle dogmák automatikus elfogadásával szemben. Ez a római katolikus egyháznak egyáltalán nem jött jól, de az eljövendő protestantizmusnak annál inkább. A humanizmus kezdetben tehát jó hatással volt a keresztyénségre. A reformációkorabeli humanizmusról ezért nem mondhatjuk azt, hogy az a keresztyénség ellensége lett volna. A humanista tudósok, akár közvetlenül vagy közvetetten, de előmozdították az evangélium terjesztését. Elég itt rotterdami Erazmusra, a nagy humanistára gondolni, akinek Újszövetség fordítása (1516) hatalmas érdeklődést váltott ki egész Európában és mintegy megelőlegezte a reformációt.

Továbbá igen szimpatikus lehet az olvasó előtt a humanizmus ki nem mondott, de gyakorolt jelszava, az ad fontes, azaz a „vissza a forráshoz”. Mégis ez a jelszó volt a vízválasztó a humanizmus és a reformáció között. Amíg a humanizmus az emberben vélte megtalálni az igazságot, addig a reformátorok a Bibliában és az abban önmagát kijelentő Istenben. A két mozgalom ily módon zsinórmértékében is különbözött egymástól, hiszen egyiknél az ember, a másiknál viszont Isten tekintélye és véleménye volt a perdöntő. Bár a humanizmus megkörnyékezte a reformátorokat is (többen közülük humanista nevelést kaptak), mégis hálát kell adnunk Istennek, hogy ők megmaradtak az Ige mellett.

A humanizmus és a reneszánsz mégis sok területen (tudományok, művészetek) maradandó értékeket hagyott hátra. Hogyan lehetséges ez? – kérdezhetjük. Hogyan magyarázható ez keresztyén szemszögből? Hiszen Isten helyett egyre inkább az ember került érdeklődésének középpontjába. A református teológia kettős választ ad erre a kérdésre. Először is az ember istenképűségével magyarázza azt a kreativitás és ihletet, amely a humanistákat jellemezte. Másodszor pedig Isten általános kegyelmére mutat, amely visszaszorítja a bűnt, és nem engedi, hogy az ember értelme teljesen megsötétüljön. Ezért alkothattak olyan csodálatos dolgokat a humanisták. Továbbá látnunk kell azt is, hogy a korai humanizmus korántsem volt istentagadó, hanem rendelkezett egyfajta keresztyén jelleggel.

Ha viszont pár évszázadot előreugrunk, akkor azt látjuk, hogy mára sokat változott a világ, s így a humanizmus is. A mai humanizmus már rég kilépett korábbi, visszafogottabb történelmi medréből, és mára már esküdt ellensége az Ige tanításának. A mai humanizmus az ember értelmi képességeiben és megvalósításaiban gyönyörködő világnézet. Hangsúlyosan antropocentrikus, azaz emberközpontú. Ez az emberközpontúság csírájában már Erazmusnál is jelen volt, de nem ilyen nyilvánvalóan. (Elég itt a Lutherrel folytatott vitájára gondolni az ember szabad akaratával kapcsolatosan. Erazmus nem tudott megbékülni azzal az igei tanítással, hogy az ember szolgai akarattal rendelkezik – ti. szolgája a bűnnek.)

A mai humanizmus viszont ismét feltámasztotta a régi protagorászi mondást, a „homo mensura”-t, azaz: mindennek mértéke, léptéke az ember. Tette ezt úgy, hogy közben kizárta és száműzte Istent saját teremtéséből, esetenként Isten létét tagadva máskor pedig az Ő személyességét és szuverenitását elvetve. Az egyik modern humanista például úgy határozta meg Istent, mint a természet azon jellemvonásait, amelyek képessé tesznek arra, hogy gyönyörködjünk az életben[1]. Az ember határozza meg tehát, hogy kicsoda Isten; az ember osztja ki a szerep(ek)et Istennek. A fő cél pedig mindenek felett az ember boldogsága. Istennek ennek elérésében kell segédkeznie. Ezért a mai humanizmus teljesen érzéki, hedonisztikus és öncélú. Egy olyan világnézet, amely a modernizmus és az evolúció kedvező áramlatait kihasználva sajnos közmegbecsülésnek örvend.

De nem csak ennyit mondhatunk el a mai humanizmusról. Nyugodtan elmondhatjuk azt is, hogy nemcsak egy világnézet de egy vallás is. Az újjá nem született ember vallása. Megvannak a saját hittételei és dogmái. És megvan hitének tárgya is. Az emberben hisz. A mai humanizmus egy olyan vallás, amely felcserélte a Teremtő imádatát a teremtmény imádatával. (Róma 1:25)

Gondolom mondanunk sem kell, hogy ki áll a mai humanizmus mögött. Nem másvalaki, mint az a Sátán, aki egykor beígérte az embernek, hogy olyan lesz, mint Isten. Ez a hazugsága továbbra is igen kelendő, hiszen ma is az ember hiúságára és Istentől való függetlenedésére épít.

Humanizmus az oktatásban

Vizsgáljuk meg most röviden a humanizmus és az oktatás viszonyát. Nem véletlenül kapcsolom össze a kettőt. Jay Adams szerint „az egyik terület, amelyen a humanizmus a legsikeresebben „téríti” követőit, népszerűsíti nézeteit – éppen az oktatás.”[2] Ha ez igaz akkor a keresztyéneknek oda kell figyelniük az oktatásra. Milyen oktatásban részesülnek gyermekeink? Humanista vagy keresztyén-e az illető iskola oktatási filozófiája? Nem lehet eléggé hangsúlyoznunk a keresztyén oktatás egyediségét és létjogosultságát. Hiszen egyedül a keresztyén oktatás jöhet szóba valós alternatívaként. Ha a humanizmus és a biblikus keresztyénség világnézetként vagy vallásként teljesen összeegyeztethetetlen, akkor ettől az ellentéttől nem tekinthetünk el az oktatás vonatkozásában sem.[3] Meg kell értenünk, hogy nincs vallásos szempontból semleges oktatás. A semleges oktatás mítoszát szerte kell foszlatnunk. Keresztyén világnézetünk pedig ki kell, hogy terjedjen az oktatás területére is.

Sajnos a humanizmus beszivárgott az ún. keresztyén oktatásban is. Sokszor meglepetéssel tapasztaljuk, hogy humanista módszereket, oktatási filozófiákat futtatnak keresztyén fedőnév alatt. Ennek pedig következményei vannak és lesznek. A jövő generációk elvesztésének veszélye valós lehetőség. Sebestyén Jenő szerint a humanizmust „úgy tanulmányozzuk és a keresztyén középiskolák is úgy adják azt tovább, hogy az megöli a keresztyénségünket és egész gimnáziumot végzett intelligenciánk gondolkodását.”[4] Ha ez egy reális fenyegetettség volt a 30-as években, vajon milyen lehet a helyzet ma? Nem kellene-e jobban odafigyelnünk az oktatás veszélyeire és lehetőségeire? Nem kellene-e meglátnunk a humanista oktatás tévedéseit?

A humanizmus egyik nagy tévedése például az, hogy az oktatás célját bizonyos információk átadásában és ismeretek megszerzésében látja. A nevelést pedig jelentéktelennek tartja, hiszen megítélésében annak csupán a társadalomba való beilleszkedésben van szerepe. Ez előbb-utóbb úgy is bekövetkezik, minek foglalkozni vele – gondolják. Amúgy is csupán idő kérdése, amíg az ember kihozza magából az ott rejlő jót – mondják. Így a jellembeli nevelés, az erkölcsi normák oktatása és bizonyos További probléma az, hogy sok tekintetben félrevezeti gyermekeinket. Hazugságok tömkelegével árasztja el őket, azt sugallva közben, hogy ezek hiteles és megbízható információk. Íme a humanizmus néhány hazugsága a mai oktatásban: a gyermek alapvetően jó, Isten szerepe jelentéktelen, nincsenek abszolút igazságok, az ember evolúció által fejlődött, az ember a saját maga istene, az ember megmenti/üdvözíti önmagát, semmiféle fegyelmezés nem megengedett stb.

Noah Webster a híres angol értelmező szótár szerzője így vélekedett egykor az oktatásról és a nevelésről: „A nevelés haszontalan a Biblia nélkül”. Megtehette ezt, hiszen a világhírű szótár mellett több tankönyvet állított össze és tanítással is foglalkozott. Victor Hugo pedig – akit a legjobb szándékkal sem nevezhetnénk evangéliumi keresztyénnek – komolyan gondolta, hogy „jobb lenne felhagyni az intellektus gyors fejlesztésével és helyette inkább a szív nevelését kellene megcéloznunk.” A szív „nevelése” pedig lehetetlen az evangélium bevetése és Isten Lelkének újjászülő munkája nélkül.

Nézzük meg végül az alábbi összehasonlítást. A táblázat[5] a két „vallást” több lényeges ponton próbálja párhuzamba állítani. Miközben a két oszlopot tanulmányozzuk, ne feledjük el, hogy a keresztyénség és a humanizmus egymásnak homlokegyenest ellentmondó „vallások”. Az oktatást és nevelést pedig nem lehet elszigetelni egyik elől sem. Isten adjon bölcsességet az eltérések felismerésében, hogy idejében kiszűrhessük a humanizmus káros tanításait. Kérjük Istent, hogy az Ő kegyelméből adjon erőt, hogy az oktatás és nevelés vonatkozásában is tudjunk visszatérni a forráshoz, az Ő tévedhetetlen igéjéhez!

„A te bizonyságaidnak igazsága örökkévaló; oktass, hogy éljek!” (Zsolt 139:144)

Keresztyénség

1. Kiindulópont a Szentháromság Isten szuverenitása illetve, hogy ez az Isten az Ő tévedhetetlen Igéje által szól hozzánk.
2. El kell fogadnunk Istent Istennek.
3. Tekintélycentrikus.
4. Isten személye és Igéje az Igazság. Amit Isten parancsol, az mind jó és hasznos.
5. Az oktatás és nevelés Isten Igéjében, és az Ő igéje szerint történik minden területen.
6. Az oktatás és nevelés fegyelmet jelent egy igazság rendszer alatt. A növekedés kutatással és tanulással érhető el, de az igazság objektív és Isten által adatott. Az oktatás előfeltételezi Istent és az Ő Igéjét.
7. Az oktatás célja: Isten dicsőítése, az ő megismerésében, a keresztyén jellem nevelésében.
8. Az isteni standardok minősítenek és osztályoznak. Nekünk pedig ezeknek kell megfelelnünk. A tanár osztályozza a diákot.
9. Az ember és a gyermek akaratának meg kell törnie Isten terve szerint. Az embernek szüksége van újjáteremtésre vagy újjászületésre Isten kegyelme által.
10. Az ember teljesen romlott és képtelen segíteni önmagán.
11. Az ember problémája a bűn. Istennek új embert kell teremtenie. A keresztyén ember „új teremtés”.
12. A család Isten alapvető intézménye.

Humanizmus

1. Kiindulópont az ember, az állam vagy társadalom szuverenitása; nekünk a tudomány és a jólképzett elit szavára kell odafigyelnünk.
2. Az ember saját magának istene, ő választja és dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz (1Móz 3:5).
3. Tekintélyellenes.
4. Az igazság inkább pragmatikus és egzisztenciális; azaz, ami működik és hasznos számunkra.
5. Az oktatás és a nevelés a gyermek önmegvalósítása és önfejlesztése.
6. Az oktatás és nevelés szabadulás a korlátoktól, valamint szabadulás minden igazságtól, amely rajtunk kívüli. Mi vagyunk a mérték nem pedig valami, ami rajtunk kívüli.
7. Az oktatás célja: az ember megdicsőülése és felemelkedése. Az oktatás egy eszköz ebben.
8. Az iskolának és a világnak meg kell felelniük a diák elvárásainak és szükségeinek. A diák osztályozza a tanárt.
9. A társadalomnak kell megtörnie és újjáteremtődnie az ember akarata szerint. A gyermek akarata szent.
10. Az ember alapvetően jó és képes egyedül is boldogulni.
11. Az ember problémája a társadalom. A társadalmat az embernek kell újjáteremtenie.
12. A család elavult. Az egyén vagy az állam/társadalom az alapvető.

Szőke Imre: KERESZTYÉNSÉG és HUMANIZMUS